A könyv napja - Mező Adrienn
2024.04.26
„Egyetlen energiaforrás sem bocsát ki annyi fényt, amennyit néha egy kis kötet sugározni tud magából, és az elektromos áramnak soha nem lesz annyi energiája, mint amennyi elektromosság az írott szóba belefér.” – mondta Stefan Zweig. Világszerte az olvasás egy nagyon kedvelt, ha nem a legkedveltebb szabadidős tevékenység. Kéznél van és olcsó szórakozás is, ennek ellenére felemelő történetekbe visz bele minket. A tartalma, a benne foglalt ismeretek, tapasztalatok, történetek, amit kapunk, bennünk marad örökre, magunkba építjük, amit tudássá formálunk át, így fejleszti személyiségünket, ez pedig információs érték. A könyv szép is lehet, izgalmas borítójú, tördelésű, vagy illusztrációjú, gyönyörködtethet is esztétikai érték hordozójaként. Ha pedig kötődünk egy-egy adott példányhoz, jelent valamit, emlékeztet valakire, kaptuk valakitől, valami miatt fontos nekünk, így szimbolikus érték is lehet. A karantén ideje alatt pedig rengeteg embert mentett meg az unatkozástól, adott fókuszt az életének, sokan ekkor szoktak rá vissza.
Ma már azonban sok technikai eszköz teszi lehetővé az olvasást, mégis a legautentikusabb érzést egy igazi könyv tudja adni. Miért? Mert a könyvnek illata van, súlya van, s a lapozásokkal még mélyebben bele lehet merülni a történetekbe. Ezt sem egy telefon, sem egy Ebook olvasó nem tudja visszaadni. Sokan hasonlítják össze az olvasást a filmekkel, hangoskönyvekkel, videókkal. Amióta ilyen széles a szórakozási paletta, azóta lehet pro és kontra érveket is felállítani. Nyilván egy film, hangoskönyv is rendkívüli impulzust adhat, de az olvasáson keresztül egy olyan összetettebb és árnyaltabb kép alakul ki a fejünkben, amit mi olvasók építünk fel a fantáziánk segítségével. A helyszíneket és a szereplőket mi képzeljük el, s ruházzuk fel tulajdonságokkal. Ezt az élményt más aligha tudja visszaadni.
Április 23.-án ünnepeljük a könyveket, 1995 óta az UNESCO ezt a napot jelölte ki a nemes ünnepnapnak, s egyben megemlékezik a Szerzői Jogokról is.
Szeretnél kilépni a könyves komfortzónából? Olvass el egy másfajta témájú, műfajú könyvet. A gyerekek érdeklődését pedig a széles palettájú műfajokkal tudod fenntartani.
Mit tudsz tenni a könyv világnapján, amivel a gyerekeknek is példát mutathatsz?
-fedezz fel egy új könyvet
-fedezz fel újra egy szeretett könyvet
-ajándékozz egy könyvet
-ments meg egy könyvet
-ajánlj egy könyvet
-porold le a könyvespolcot
-olvass fel a gyermeknek
-mesélj el egy történetet bárkinek
-ültess egy fát
Nem kell minden nap tömérdek oldalakat olvasni. Ha naponta elolvasol 10 oldalt, az kb. 20 percnek felel meg, ami évi 15-20 könyvet jelent. Ha minden nap beiktatjuk ezt a tevékenységet, akkor garantáltan a jótékony hatásait hosszútávon is megérezhetjük. Nem csak a gyerekekre hat fejlesztésként az olvasás, hanem a felnőttekre is! A napi olvasási tevékenység ugyanis növeli a koncentrációs képességet, a tudást, fejleszti a kreativitást, a szókincset, nyitottabbá tesz, sőt még az íráskészséget is fejleszti. Ezen kívül csökkenti a stresszt, és pozitív hatással is van az egészségre. Ami fontos, hogy mindig kellő fényben olvassunk, hiszen a szemünket is védeni kell.
Neked mi a kedvenc könyved?