Minden napra egy mese… - Nuznek Katalin
2024.02.22
Olvasva, rajzolva, színezve, hallgatva … csak mese legyen! Gyakran hallhatjuk gyermekeinktől esti lefekvésnél… „Csak még egyet!... Légyszi, mesélj még!”, persze tudjuk, hogy igent mondunk, és az nem egy lesz, hanem legalább három. Talán sokunknak ismerős. Vajon az esti mese kiváltság, vagy természetes esti program? Vándorol-e a hagyomány szülőről gyermekre? Milyen mintát adunk? Felvértezzük-e gyermekeinket a felnőtt életre a mesék világának megismertetésével? Nézzünk utána!
Bízom benne, hogy rajtam kívül még sokan vannak, akinek a gyermekkori első mesekönyvei között szerepelt a Minden napra egy mese, vagy a Világ leggazdagabb verebe és talán még számos más verses-mesés könyv. Kisgyermekként rajongtam a színes, szép mesekönyvekért. Akkoriban divatos volt a leporellós, hajtogatós könyv. Óvodásként kedvenc könyveim között szerepelt Reich Károly rajzaival illusztrált Zelk Zoltán: Három nyulak. Gyermekként különösen közel éreztem magam a mesék világához, mert elég volt néhányszor hallanom, már én magam meséltem és adtam elő a történetet. Mindig volt hallgatóságom… nagyszüleim és nagynénéim lelkes rajongói csapatnak számítottak nagyszüleim házában a sezlonon ülve én pedig a lépcső tetején állva – csak, hogy jól lásson mindenki.
Ahogy telt-múlt az idő, már nem csak mondogattam a verseket, meséket, hanem olvastam is. Ahogy nőttem, úgy változtak könyveim is, melyek lapjait egyre kevesebb kép díszítette. Akkoriban alig váltam, hogy eljussak egy rajzos oldalig. Ahogy felnőttem, inkább úgy éreztem, hogy a szövegnek több tartalma, nagyobb értéke van. Tanítóként pedig magam is bíztatom tanítványaimat, hogy olyan könyvet (is) olvassanak, ahol kevesebb az illusztráció vagy nincs egyáltalán. Ma már sokkal szívesebben ajánlom a kevés rajzzal tűzdelt könyveket, hiszen fontos az olvasás közben a képalkotás, a fantáziavilágunk fejlődése. Sokkal színesebbek gondolataink, ha mi magunk alkotjuk meg azokat az olvasottak vagy éppen hallottak alapján. Bevallom, sok olyan mesekönyvet olvastam, amelyből rajzfilm, mesefilm, film is készült. Nyilván az első a könyv. Én akarom megálmodni, elképzelni a történetet! Ezért előfordul, hogy csalódok… a megragadott jelenetek, a rajzolt figurák vagy éppen a színészi előadás nincs mindig egyezésben az én elképzeléseimmel… és ez nem is baj! Mindannyian másképp jelenítjük meg képzeletünkben a leírtakat. Kifejezetten fejleszti képzelőerőnket, mert ebből is látszik, hogy milyen színes is a világ, mindannyiunkat más ragad meg és bűvöl el a történetből.
Régen nem voltak még nyomtatott színes, mesés könyvek és olvasni is csak néhány ember tudott … mégis ismerték a meséket. Honnan? A közös munkák elvégzésekor, amikor találkoztak, bizony meséltek. A fonóban, tollfosztáskor a jó hangulat és a közösségi élet alapja a mese volt. A neve is jelzi: népmese. A nép ajkán keletkezett-vándorolt, szájról-szájra terjedt, raktak hozzá kicsit, vettek el belőle, változtattak rajta valamit, de a lényeg, hogy az erkölcsi szilárdságra mindig példát mutatott. A jó elnyerte jutalmát, a gonosz pedig megkapta méltó büntetését. A jó célért küzdő szereplőt volt, aki bátorította, segítette. A mesék csodálatos világa, ahová visszamenekülhetünk és az összes gondunkat megoldhatjuk. Mi is a mese? Egy kitalált, elképzelt történet, egy olyan kapaszkodó az életben, melyben mi válhatunk a mesebeli szegény leányból vagy fiúból királynévá és királlyá. A mesék biztonságos, megnyugtató véget érnek. A főhőst mindig szeretjük, szurkolunk neki, hogy sikerüljön a terve. A rosszat, az ellenségeskedő, gáncsoskodó, hátráltató szereplőket pedig elítéljük, bízunk abban, hogy a végén az összes cselvetésükért megbűnhődnek, megfizetnek.
Gyakran érezhetjük úgy, hogy jobb lenne a mesében élni és könnyen megoldani a ránk nehezedő problémákat. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha kívánhatnánk hármat, vagy rendelkezésünkre állna néhány segítő a „próbatételek” során, esetleg varázstárgyak is hozzásegítenének bennünket céljaink eléréséhez törekvéseink során. Néha érdemes megállni és elgondolkozni! Lehetséges, hogy a csodálatos eszközök és teremtmények mind-mind itt vannak? Kezdjük el úgy szemlélni a világot, mintha az utunkba kerülő feladatok, nehézségek egytől-egyig próbatételek lennének. Hiszen azok is! Próbára teszik tudásunkat, türelmünket, emberi kapcsolatainkat, kitartásunkat.
A mesének nyugtató, nevelő és gyógyító ereje van. Nem véletlen, hogy az óvodásoknak és az iskolásoknak is korcsoportonként vannak a mesék válogatva. A hangsúly a válogatás szón van. Az ételt sem esszük össze-vissza egybeöntve a levest a másodikkal vagy a desszerttel. Ugyanígy a mesét sem fogyasztjuk meggondolatlanul. Minden korosztálynak megvan a maga érzelmi, értelmi érettségi szintje, ebből adódóan választhatunk azok közül, amelyet képes befogadni, megérteni, feldolgozni. A mesék egyfajta nevelési eszközként jelennek meg a pedagógiai területen tevékenykedő szakemberek kezében. A mesét sokféle területen alkalmazzák, így például a meseterápiás foglalkozások során, mint drámapedagógiai eszközt, vagy a színjátszó csoportok önkifejezési kellékeként és még számos helyen.
Fontos a mese. A mese nem csak a kisgyermekeké, vagy az óvodásoké, hanem mindenkié. A kamaszgyerek is olvas mesét, bár lehet, hogy nem reklámozza, mert cikinek érzi és mi felnőttek is olvasunk. Ugye? Remélem, igen! Nem szabad elfelejtenünk, hogy a mesék által tanultunk mi is és tanulunk manapság is. Igaz a történetek változtak. Lehet, hogy már nem dolgozni kell a mezőn a mesében, hanem unikornist keresni, de az erkölcsi tanítás valószínű megegyezik. Bár, a mai világban gyakran előfordul, hogy nem végződik a történet „happy end”-del, mégis hiszek benne, hogy át tudjuk adni gyermekeinknek, a felnövekvő generációnak a mesék szeretetét, és lesz mit továbbadniuk nekik is! Induljunk útra, hogy kinyissuk Meseország kapuját, és meséljünk! Legyen a jelszó: „Minden napra egy mese!”